2.Fejezet

Reggel már hatkor fent voltam nem tudom mért, de rossz elő érzetem volt mintha valami történi fog velem. Felkeltem felöltöztem kint kicsit borús idő volt ezért egy sötétkék farmert és hozzá egy három negyed ujjú fehér inget vettem fel.

Nem volt kedvem most ügyködni a konyhába ezért egy közeli kávézóba mentem. Bementem a kávézóba a pultnál rendeltem egy kávét és egy csokis palacsintát leültem egy kicsit eldugottabb asztalhoz majd kihozták a rendelésem. Amikor végeztem a reggelimmel fizettem a pultnál és megfordultam (bár ne tettem volna) Ő állt mögöttem harag, amit négy éve a távozása után éreztem újra elő jött. A szeretet és béke helyét a szívembe át vette a harag és a gyűlölet. Gyorsan megkerültem és felvettem a napszemüvegem, ami eddig a táskámba lapult. Már tök örültem, hogy nem vett észre hogy nem ismert fel, de tévedtem a hátam mögött kicsapódott a kávézó ajtaja.

•  Várj… Hahóóóó várj már meg- kiabálta utánam én meg mintha nem hallottam volna, semmit mentem tovább- Várj már meeeeeeeeg- megint kiabált meg torpantam és bevártam, hogy mellém érjen.
• Szia- köszönt és kérdő fejjel figyelt engem

•  ÖÖÖÖÖ…Szia- mondtam de hangomban most már csak a félelem nem a düh volt.
•  Kérdezhetek valamit?- Csak bólintottam egyet- Nem ismerjük egymást? Olyan ismerősnek tűnsz.
•     Nem én, most látlak életembe először- Hát meg esik az ember, hogy néha hazudik, de mindegy Ő is hazudott nekem négy éve ilyen a sors.
• Pedig azt hittem úgy emlékeztetsz egy barátomra, akit még Magyarországon ismertem meg. Jaj de hogy is hívtááááááááák??? Nem jut eszembe, na mindegy azért köszi- Amikor ezt kimondta legszívesebben megtéptem volna nem emlékszik rám.

 Ezt teszi, egy barátsággal az évek az egyik reménykedik, hogy egyszer az életbe még egyszer lássa, a másik meg a se tudja, hogy egyáltalán fiú volt vagy lány. Ő visszament a kávézóba én elindultam haza. De csak tíz lépést tetem meg nem bírtam tovább könnycsatornáim meg teltek én utat engedtem nekik hagy folyjanak, de nem sírtam, ha nem zokogtam. Fájt, hogy nem emlékszik rám, de a düh megint győzött le győzött és porrá zúzta a régi szép emlékeket, amíg eddig éltek bennem most már csak por, ami lassan az évek során elfúj majd a szél, és amire észbe kapunk nem lesz belőle semmi még a hűlt helye se. A zokogás közepette haza értem lerúgtam a cipőmet és bebújtam az ágyamba. Nem tudom, meddig lehettem ott, de amikor megnéztem az órára délután négy volt. Ilyenkor mindig anya segített. Lehet fel kéne hívnom? De ki lenne kíváncsi lányra, aki elszökik, otthonról utána megsírva hívja fel. De egy próbát megér. Remegő kézzel beállítottam rejtett számra a telefonomat és bepötyögtem anya számát. A harmadik csöngésre fel vette.

·         Háló?- Szólt bele a telefonba

·         Sz……Szi…….Szia anya- mondtam

·         Emma???? –A hangjába öröm volt és kíváncsiság. Nem tudom, mit mondjak neki de legjobb lesz ha nem mondom el a hol létemet.

·         Igen. Én vagyok

·         JÉZUS MÁRIÁM. Jól vagy? Hova mentél? Mért nem szóltál? Itt vagy még az országban?- hát igen anya és az aggodalma. El kéne neki mondanom, hogy hol vagyok? De az nem jó ötlet, mert akkor eljönnek és haza ráncigálnak.

·         Igen anya jól vagyok nyugi. Elköltöztem és nem Magyarországon belül.

·         De hova költöztél?

·         Párizsba, de ne gyertek utánam, mert csak rosszabb lesz, és még messzebbre költözök- hát hazugság hazugság hátán, de sebaj. Aztán bontottam a vonalat és kikapcsoltam a telefonomat hogy még véletlenül se hívjon.

Gyorsan felvettem a cipőm és elmentem sétálni. A telefonomba bedugtam a fülhallgatót és One Direction-t hallgattam. Nagyon szeretem, a fiúkat nagyon sokk zeném van tőlük és a se felejtjük ki hogy nem is csúnyák. Nekem a bandából inkább HARRY JÖNN be, de millió az egyhez hogy bármikor találkozzak vele/velük. Ahogy bolyongtam London utcáin egy parkba keveredtem elég szép volt leültem egy padra. A hátam mögött egy focipálya volt. És egyszer csak, BUMM fejen talált a labda és le estem a padról. Hallottam a hátam mögül hogy valaki fut és meg áll előttem épp felálltam és kezdtem volna szitkozódni, amikor megláttam………..