16.Fejezet

Nem mindig diadalmenet az élet,

 nem csupa siker, de az is igaz,

 hogy bármi sikerülhet,

 ha az ember valóban akarja.-

Emma

Emma szemszöge

Egy tisztáson voltam. Körülettem sötét erdő. Körbe-körbe forogtam. Nem találtam kiutat. A földre rogytam. Sírtam. Valaki megfogta a vállam. Felnéztem. Az a fehér ruhás lány volt, akik a menybe akart vinni.

•          Ki vagy?- kérdeztem.
•          Az őrangyalod. Azért vagyok itt, hogy segítsek.- mondta
•          Miben akarsz segíteni?- kérdeztem értetlenül- és egyáltalán hol vagyok?
•          A döntéseidben akarok segíteni. Nézz körbe- utasítót.

Körbe néztem. Ahol eddig a sűrű erdő volt most…..most. Én voltam. Az egész életem megjelent előttem. Egész kicsi koromtól kezdve……..……..a halálomig. Láttam a múltat és a jövőt.

Amire megfordultam a lány már nem volt ott. Az erdő fái között beszűrődött fényt néztem. Majd elkezdtem felé menni. Megálltam. Az nem fény volt. Ha nem egy kép a családomról. A képen, egy kanapén ülök és két kis csöppséget fogok, Harry pedig engem át ölel. Szemeimből elkezdtek potyogni a könnyek.

Sírást hallottam. De még nem nyitottam ki a szemem. Valaki sír és könyörög Istenhez. Lassan kinyitom a szemem.

Lizzy szemszöge

•          Harry összejött valami Britanival álcából. Britani úgy mond állbarátnő- mondta Liam
•          Te képes voltál ezt tenni?- kérdeztem Harrytől- Nagyot csalódtam benned.
•          Lizzy én………….- kezdet volna mentegetőzni Harry, de én nem hagytam.
•         Legalább szólhattál volna neki. Szánalmas vagy. Érted? Szánalmas. Ti meg hagytátok neki???Hmmmm….?????????- ordibáltam. Az egész kórház tőlem zenget, de most ******* nem érdekelt.

 Ránéztem az órámra. Le telet a fél óra. Gyorsan megfogtam magam és oda mentem az ajtóhoz. Lassan lenyomtam a kilincset és bementem. Rossz volt így látni Emmát. Ott feküdt az ágyon és meg se moccant. Oda mentem mellé és leültem a mellette lévő székre. Már lassan 2 órája vagyok bent. Folyamatosan potyognak a könnyeim és imádkozok Istenhez. Emma nagyon fontos nekem. Ha Harry miatt meghalna, én nem tudom mit csinálnék Harryvel de semmi jót.

Emma szemszöge

Lizzy mellettem ül. Feje le van hajtva és úgy sír. Megsimogatom. Azonnal felkapja a fejét. Úgy csinál, mintha hülye lenne és nem jól lát. Nevetnem kellet azon amit csinált.

•          Emma ugye jól láttok???- kérdezi kíváncsian
•          Öhmmm….Persze. De Ki az az Emma?- tettetem a hülyét.
•          Nem…..nem emlékszel. Istenem neee. Gyorsan hívom az orvost- pattant fel és menne az orvosért, de én utána kapok és visszahúzom.
•          Nyugiiiiii csak vicceltem- mondom ki és lehet látni rajta a megkönnyebbülést.
•          Mért tetted??- kérdezi meg
•          Mit?
•          Mért vagdostad meg magad? –kérdezi anyáskodóan
•          Mert H            arry……meg….megcs- mondtam volna tovább, de közbe vágott
•          Tudom. De CSAK ÁLLBARÁTNŐ- jelentette ki egyszerűen
•          TESSÉK???????MILYEN ÁLLBARÁTNŐ??????DE MIÉRT??????????????????- akadtam ki- Mért kell minden kiben csalódnom?- kérdezem halkan magamtól.
•          Emma nyugodj meg…nyugi….nyugi
•          Jól vagyok. Két nap múlva megyünk Magyarországra??- kérdezem témaváltás ként.
•          Csak akkor, ha felépülsz
•          Lizzy. Menj, haza pihend ki magad. Majd holnap bejössz.
•          De………..- kezdte volna de szokásomhoz híven közbe vágtam.
•          Nincs de- parancsoltam most én rá.
•          Jól van. Már megyek is. Szia
•          Szia Lizzy- köszöntem el.
  
•