19.Fejezet

         

•       „Engedj be!- mondtam- Egyébként is ki vagy te??? Ismerlek egyáltalán?- értetlenkedtem.”

•          Nem emlékszel rám?
•          Nem. Mért kéne?- kérdeztem. De csak játszottam vele. Pontosan tudtam, hogy ki ő és hogy mit tett.
•          Emma ezt most komolyan mondod?
•          Nem.
•          Nem?
•          Nem. Ne komolyan mondtam, mert sajnos emlékszek rád. Sajnos.
•          Emma hallgass meg lé………………..- kezdte
•          Nem. Nem foglak. Én elmentem hozzád megbeszélni. El mentem hozzád ÉN amikor te bántottál meg. Te csal…csalt  csináltad azt!- kiabáltam vele.
•          De én nem szeretem azt a *****. Paul erőltette tám meg se kérdezet. Érted?
•          Igen. Értem. De mért nem szóltál?
•          Mert nem lehetett. Paul megtiltota.- mondta
•          Értem de…………- kezdtem volna, de az ajtó nyílt és az orvosom lépet be rajta.
•          Jó napot!- köszönt az orvos.
•          Jó napot!- köszöntünk egyszerre Harryvel.
•          Emma az állapotáról illetően……..- kezdte, de nem szeretem volna a Harry meg tudja hogy beteg vagyok.
•          Doktor úr ezt lehetne négy szem közt?
•          Persze. Akkor menjünk az irodámba- mondta majd meg indult az ajtó felé.

 
 
 

•          Emma mi történt magával? Ma reggel engedtük el.- mondja kíváncsian az úr.
•          Hát eléggé sok minden.
•          Például.
•          Veszekedés. Sírás. Futás. Csalódás.
•          Áhhh értem.
•          Mit ért?
•          Hát hogy mért vannak rohamai.
•          És mért vannak?
•          A sok stressz miatt. Emma változtatnia kell az életén vagy költözőn el és kezdjen, másik életet- adja a tanácsot az orvos.
•          Köszönöm szépen. Haza mehetek?
•          Persze de figyeljen oda magára.
•          Rendben úgy lesz. Viszont láttásra.- köszönök, el majd távozok a szobából.

 Visszamegyek a kórterembe, de csak a táskám ér. Harry már nem volt ott. Amikor ki mentem a folyósora a szememmel őt kerestem, de nem találtam. A recepciós nőtől hogy nem e látta. De nem elválaszolt. Kimentem a kórházból és a parkolót kezdtem nézni hátha megvárt. De ez se jött be. Nem volt ott. Megráztam a fejem, hogy kiverjem belőle azt a gondolatot, hogy egyáltalán meg várt volna. Elindultam a buszmegálló felé. Leültem, mert a menet rend szerinti busz csak 10 perc múlva jön.

 Elő vettem a telefonom és láttam, hogy van 12 nem fogadott hívásom. Persze mindegyik Lizzytől volt és akkor vettem észre, hogy menyi idő van. Egy óra múlva megy Lizzy gépe. Jézus. Két percre rá megjött a busz. Gyorsan leszálltam Lizzy házánál. Kopogtam. De semmi. Dörömböltem az ajtón. De semmi. Elő vettem a telefonom és rá nyomtam a nevére. Ki van kapcsolva. Akkor már túl késő. Már felszállt a gépre. Ahhhj el se tudtam köszöni tőle. Elindultam haza. Mivel Lizzy közel lakik hamar haza értem. Haza értem és bedőltem az ágyamba. Úgy ahogy voltam ruhástól. Már majd nem aludtam, amikor motoszkálást hallottam. Olyan volt mintha be akarna valaki jönni. Felkeltem és hátra mentem a kertbe. De elállt a szavam, amikor meg láttam a kertem. Tele volt lufikkal és lámpásokkal. Asztalok voltak fel állítva meg…stb.

 Ki léptem az ajtón. Aztán a frász jött rám. Az 5 fiú és Lizzy és Fanny az asztalok mögül felugrottak.

·         Boldooooog Szülinapot!!!!!!!!!!!!!!- kiabálták.

·         Jézusom. Köszönöm szépen!- ugrottam a nyakukba- De csak egy hét múlva lesz szülinapom.

·         Igen tudjuk, de akkor már elkezdődik Fannynak az iskola neked dolgoznod kell a fiúknak is ezért csináltuk most.

·         Azt de……………. neked nem osztály találkozón kéne lenned?

·         Nem

·         Nem?

·         Nem mert…………………………………………………