Epilógus

Sziasztok!

Hát ennyi lett volna ez a blog. Tudom, hogy rövid, lehetett volna hosszabb is, de úgy éreztem, hogy itt kell abbahagynom, mert a többi már csak erőltetés lenne. Csak remélni tudom, hogy tetszett nektek és nem bántátok meg, hogy olvastátok. Köszönöm, hogy velem voltatok és az utolsó percig bíztattatok. Valamikor  érkezik egy búcsú is (Lehet,hogy még most felrakom), ahol majd említek egy két dolgot, kérlek titeket olvassátok majd el. 

Jó olvasást!

Harry Styles szemszöge

A mosoly a boldogság, a feledés és az emlékek jele. Mosolygunk, mert boldogok vagyunk. Mosolygunk, mert megtörtént és próbáljuk csak szép emlékként tekinteni. A mosolygás olyan, mint egy nagy vihar közepén egy napsugár. Emma ilyen volt számomra.

Hiába voltak vitáink ő akkor is mosolyogva jött megbeszélni a dolgokat. Az amnézia után csak mosolyogni és nevetni láttam. Jó meg néha kiabálni. Főleg amikor kijelentettem, hogy kilépek a bandából. Ő ezt úgy fogta fel, hogy ez az ő hibája. De megbeszéltük. Életerős volt. Olyan volt, míg még soha. A karrierre háááát. Már nem koncertezet. Lemezeket még adót ki. Minden idejét a gyerekekre és rám fordította. És én is rájuk. A fiúkkal összejártunk. A banda közös megegyezés alapján feloszlott. Mind az 5-en családot alapítottunk. És így voltunk egy nagycsalád. Persze még mi is zenélgetünk. De nem úgy, mint régen. Ez már csak egy emlék. Egy nagyon szép emlék. De már csak számomra. Itt hagytak. Minden ki itt hagyott. Olyan mintha Isten ezzel akart volna büntetni. Már csak az én kicsi (felnőtt) lányom és fiam volt. De ők is már keveset foglalkoztam velük. Hisz nekik is boldog családjuk volt.

Még mindig emlékszek. Még minden percre emlékszem, amit Emmával tölthettem. Még mindig érzem a finom édes illatát. A finom puha szőke haját. A szemei. A szemei, amik első perctől fogva megbabonáztak. Azok a mogyoró barna szemek. A cseresznye piros ajkai. A finom csókok. Emlékszem a mosolyára. Az édes kacajára. Most úgy megölelném. Csak még egy ölelés vagy egy csók. Csak ennyit szeretnék. Csak ennyit. De nem lehet. Isten magához szólította az angyalokhoz. Pedig úgy hiányzik. Csak nézem a fényképét és sírok. Oh, Isten mért tetted ezt velem? Mért kellet el venned tőlem őt? Mért vele büntetsz?

De eljön majd az én időm is tudom. Hamarosan itt lesz. Elmegyek én is az angyalokhoz. Ő ott fog várni rám tudom. Ott fog mosolyogni a mennyország kapujába.

15 évet éltem nélküle. És most 85 évesen újra láthatom. Szememet egyre nehezem volt nyitva tartani. Darcy szorította a kezem és közbe orvosnak kiabált. De már mindegy volt. Szememet becsuktam. Becsuktam örökre. Remélem, az újság örülhet, hogy most újabb sztorijuk van . Harry Styles is elhunyt.

A fény hirtelen megjelent. Egy angyal. Megfogta kezem és maga után húzott. Majd megálltunk a mennyország kapujába. Ott várt. Ahogy meglátott beleugrott a nyakamba. Úgy, mint rég. Fiatal volt és gyönyörű. Újra megcsókolhattam. Újra láthattam. Újra boldog voltam.

XXXXXX

E/3

A temető kapujában megjelent két fiatal. Egy fiú. Egy lány. Mind kettőjük kezébe két-két szál rózsa volt. Sétáltak. Majd megálltak egy dupla nagyságú sírnál. A vázákba bele rakták a rózsákat. Majd leültek a sírral szembe lévő padra. A lány sírt. A fiú próbálta vígaztalni de nem sikerült neki. Elkezdet neki énekelni egy dalt. Story of my Life. A lánysírással enyhült. Letörölte könnycseppjeit és oda ment a sírhoz. A síron lévő képekre nyomot, egy-egy puszit. Megfogta a fiú kezét majd elhagyták a temetőt. A síron ezek a nevek szerepeltek: Harold Edward Styles és Emma Styles (Emma Shmiht).

XXXXXX

A fejemen sajogni kezdet. Mintha kalapáccsal ütötték volna. Szememet megpróbáltam kinyitni. De nem sikerült az éles fény miatt. Nem tudom mi történt velem. Szemem lassan hozzá szokott a fényhez. Szépen lassan felültem. A srácok engem néztek. Anya és Gemma aggódó tekintetével is találkoztam.

•          Öhm… Mi történt?- kérdezem.
•          Hát pajtás. Elestél a színpadon és csúnyán beverted a fejed.- válaszol Zayn.
•          Ja és hát. Eszméletedet veszteted.- mondja Niall.
•          Oh….. baromra fáj a fejem.- mondom.
•          Drágám még egy kicsit pihened kéne.- lép közelebb anya. Majd észbe kapok. Körül nézek. Mindenki fiatal és él.
•          Milyen évet írunk? –kérdezem.
•          2013. Mert?- kérdi Gemma.
•          Csak kérdeztem.
•          Figyelj öcskös. Ki az az Emma?- kérdezi Louis.
•          Emma.- ismétlem. Beugrik az arca. A tekintette.- Mért kérdezed?
•          Figyi Harry. Nem tudom mennyire ütötted be a fejed. De ezt a nevet mondat.- mondja Liam.
•          Értem.
•          És ki az a lány?- kérdezte Gemma.
•          Nem tudom- vágtam rá.- Elmegyek.
•          Hova? Még csak most keltél fel.- mondta anya.
•          Csak a Starbucks-ba megyek. Nyugi.
•          Akkor jó.

A Starbucks a házunktól egy saroknyira volt. Ezért gyorsan ott voltam. Épp a kakaómat kértem, amikor valaki elkezdet nevetni. Felismertem egyből azt az édes kacajt. Megvártam még a kakaót a kezembe nyomja az eladó majd oda mentem hozzá.

•         Öhm.. Szia. Bocsi, ha zavarok.
•          Szia. Semmi baj. Gyere nyugodtan.
•          Csak annyit szeretnék kérdezni, hogy hogy hívnak?
•          Emma. Emma Shmiht.

The End